Riporter: De mégis mitől Szent Ignáci ez a lelkigyakorlat? Miért kapta ez a módszer Szent Ignác nevét?
Alois: Loyolai Szent Ignác, az életéből saját módszert dolgozott ki. Ebből egy lelki út bontakozott ki olyan embereknek, akik ezt követni szeretnék. Arról szól, hogy rájöjjünk, hogy Isten minket szeret és elfogad, hogy erre a szeretetre mi a választ az életünkkel kell megadnunk, a bűn megtagadásával. Ehhez szükséges a megtérés, a megtérésből pedig Jézus követése. Jézus követőivé kell válnunk, de úgy, ahogy ez a mi életünknek megfelel. Figyelmessé kell válnunk a belső rezdüléseinkre, meg kell találnunk a belső békét, a belső szétszaggatottság helyett és rá kell hagyatkoznunk arra a belső hangra, amivel Isten minket vezetni akar. Isten a béke, az élet istene, ahova minket is vezetni akar. Ilyen értelemben egy olyan emberré kell válnunk, aki tudatosan megéli a hitét és Isten akaratát az életében teljesíti.
Alois Berger jezsuita szerzetes és Irene Luster-Haggeney nővér
Riporter: Melyek azok a módszerek, amelyekkel a képzésen résztvevőket rá lehetett vezetni erre az útra?
Irene: Első sorban különböző imamódokon keresztül, amiket itt be is gyakoroltunk, aztán arra figyeltünk, hogyan is olvassuk a szentírást, majd képek segítségével meditáltunk. Egy másik módszer arra vonatkozott, hogy a saját életünket figyeljük, vagy ha visszatekintünk az elmúlt napra, megtaláljuk benne Istent, azt, ahogy vezetett minket. Mondhatjuk úgy is, hogy a szeretet figyelmesség, Isten átölel minket a valóságon keresztül és így vezet minket a békére. Meg kell tanulnunk ezeket a belső rezdüléseket figyelemmel kísérni, rájönni, hogy ezek milyen irányban vezetnek minket és ezek alapján döntsük el, mi milyen irányba megyünk.
Alois: Elmondhatom, hogyan zajlott le egy napunk ezen a szemináriumon. Az első súlypont az volt, hogy információkat gyűjtsünk a lelkigyakorlatról, a második, ilyen imamódok begyakorlása, a harmadik fontos rész egy konkrét gyakorlat volt, amelybe a résztvevők bekapcsolódhattak, míg a negyedik súlypont a kommunikáció szabályaira épült egy lelkigyakorlat levezetésében. Mindezt megpróbáltuk egy olyan lelki keretbe helyezni, amelyben reggelente elmélkedésen vettünk részt, este pedig együtt imádtuk az oltáriszentséget.
Riporter: Ahogy említették, már több ilyen képzést tartottak Magyarországon és máshol is Európában. Hány követője van ennek a módszernek? Hány emberrel találkoztak, aki aztán ezt továbbvitte és Szent Ignáci lelkigyakorlatokat tart?
Alois: Németországban ez már harminc éve egy mozgalom, amely újabban az egyházmegye rendszerébe épül be. A Keresztény Életközösség (Christliche lebens) nagy segítségére volt ennek a mozgalomnak - ez egy Szent Ignáci szervezet, úgymond a harmadik rendje a jezsuitáknak. Ezekből a szemináriumokból már több ember kilépett, akik az egyházmegyékben maguk képeznek embereket, ilyen lelkigyakorlatok vezetésére. Magyarországon még kezdetleges formában ugyan, de működik a mozgalom.
Riporter: Hogy képletesen szójak, önök most eljöttek ide hozzánk és elvetettek egy magot. Reméljük, hogy ez a mag jó termőföldre talál és aztán mindenki viszi tovább a Szent Ignáci lelkületet. De gondolom még visszatérnek és tartani fogják egyházmegyénkkel a kapcsolatot a következőkben is. Milyen formában tervezik ezt tenni?
Irene: 1997-ben tartottunk itt egy három napos szemináriumot és az óta rendszeres vendége vagyok az egyházmegyének. A kapcsolatot Kujbus Márta által tartjuk, akivel már több, mint 15 éve ismerjük egymást. Magyarországon ismerkedtünk meg egy nagyobb rendezvényen, ahol együtt, egy nagyobb képzésen vettünk részt. Az óta rendszeresen, évente kétszer-háromszor jövök Szatmárra lelkigyakorlatokat tartani. Nem csak hétvégi rendezvényeket szerveztünk, hanem lelki napokat is és más rendezvényeket is, ahhoz, hogy a szatmáriakat el tudjuk érni. A cél tehát az, hogy támaszt adjunk az embereknek a mindennapokban. Ezt akarjuk tovább építeni.
